Technikumi és szakképző iskolai oktatás

A képzésekkel kapcsolatban további információt kaphat kollégáinktól:

Dóczi Krisztina – igazgatóhelyettes (doczik@kreativtechnikum.hu)

Az általános iskolai tanulmányok befejeztével továbbtanulási lehetőségként választhatók a szakképző iskolák, illetve a technikumok.

A szakképző iskolában 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.

A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban is alapvizsga zár.

A tanulóknak a jelentkezéskor tehát elég az ágazatot megjelölniük. A közös ágazati alapok megismerését követően kell csak eldönteniük, hogy mely konkrét szakmát szeretnék a szakképző iskolában 2, technikumban 3 éves szakirányú oktatás során elsajátítani. A szakirányú oktatás cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben megvalósuló duális szakmai oktatás keretében, vagy ilyen lehetőség hiányában az iskola tanműhelyében zajlik.

Miért válasszam a szakképzést?

A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A képzés során matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból az oktatás érettségi vizsgával zárul. A technikumi tanulmányok végén letett szakmai vizsga ötödik érettségi vizsgatárgyként emelt szintű érettséginek felel meg. A technikum elvégzése után tehát a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van. Mindez lehetőséget nyújt a felsőoktatásban való továbbtanulásra is. A szakképző iskola a mesterembereket képzi. Annak, aki az iskolában szakmát szerzett, a ráépülő, specializáló szakmai képzéseknek köszönhetően számos lehetősége van a továbblépésre, szakmai ismereteinek magasabb szintre emelésére. Vagyis egy jó szakma ugyanúgy lehetséges karrierutat jelent, mint egy diploma. A jó szakembereket megbecsüli a társadalom. A szakirányú oktatás mind a szakképző iskolában, mind a technikumban elsődlegesen vállalati helyszínen, duális partnereknél valósul meg. Mivel a duális képzőhellyel kötött szakképzési munkaszerződés alapján a tanulókat munkabér illeti meg, már tanulmányaik során rendszeres jövedelemhez juthatnak. A szakképző intézmények első szakmájukat tanuló diákjainak ösztöndíj jár, amelynek egy része egyösszegű pályakezdési juttatásként kerül kifizetésre a szakmai vizsga sikeres teljesítését követően.

Minden iskolában más a képzés?

Az egyes iskolai, helyi szakmai programok az óraszámok és a struktúra tekintetében némileg eltérhetnek egymástól, de a szakmai oktatásnak minden esetben meg kell felelnie a Képzési és Kimeneteli Követelményekben meghatározott tartalmaknak. Az új szakképzési rendszerben a duális képzőhely a szakképző intézménnyel közösen felel a szakmai vizsgára való felkészítésért. Az iskolák más és más duális partnerrel állnak kapcsolatban. Az iskola és a partner közötti megállapodás tartalmazza, hogy hány napot van a tanuló az iskolában és hány napot a duális partnernél. Az ágazati alapvizsgát követően a tanulók akár több időt tölthetnek a duális képzőhelyen, mint az iskolában. Technikumban az ötödik évfolyam már szinte csak a gyakorlatról szól.

Okleveles technikumképzés

A felsőoktatási intézménnyel közösen kidolgozott szakmai program alapján folytatott, emelt szintű szakmai tudást biztosító képzés azoknak a jó tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulóknak ajánlott, akik tudatosan szeretnék építeni jövőjüket. A tanulók a képzés megfelelő tanulmányi eredménnyel történt teljesítését követően egyenes úton, már megszerzett kreditekkel juthatnak be az adott egyetem szakirányú képzésébe.

Elérhető szakmák a technikumi és szakképző iskolai oktatásban: 2023-2024. tanév

Pótfelvételi jelentkezés Bőrtermékkészítő

 

ÁLTALÁNOS ADATOK


Szakma neve

Bőrtermékkészítő


Ágazat neve

Kreatív


Szakmajegyzék száma

407231601


Képzés időtartama

3 év


Választható szakmairányok:

  • Bőrdíszműves
  • Cipőkészítő
  • Ortopédiai cipész


Okleveles technikusképzés

Nem

Bőrtermékkészítő

Kreatív ágazat képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. Választható szakmairányok: Bőrdíszműves szakmairány, Cipőkészítő szakmairány, Ortopédiai cipész szakmairány.

A bőrtermékkészítő – a választott szakirányának megfelelően – bőrből, műbőrből, textil- és egyéb szintetikus anyagból különböző divatos, korszerű termékeket készít hagyományos, kézműves technikákkal, illetve gépesített, részben automatizált módszerekkel. Egyedi méretre készülő termékeknél a megrendeléstől az értékesítésig a gyártás teljes folyamatát elvégzi. Igény esetén javítást, átalakítást végez.

Ajánlott minden fiatal számára, akit érdekel az öltözék-kiegészítők divatja, a kreatív munka, szeret alkotni, bőrrel, műbőrrel, és textilanyaggal dolgozni. Javasolt továbbá annak, aki egy adott szakirány elsajátítása után szeretné szakmailag tovább képezni magát.

KOMPETENCIAELVÁRÁS

Kreativitás, divatismeretek, kézügyesség, pontosság, szín- és térlátás, digitalizáció iránti érdeklődés, jó szemmérték, állóképesség, önállóság, csapatmunka.

A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ

  • ellenőrzi a munkavégzés feltételeit;
  • ismeri a választott szakma teljes szakirányú gyártási folyamatát a megrendeléstől az értékesítésig;
  • biztosítja és ellenőrzi a szükséges anyagokat, kellékeket, szerszámokat, eszközöket, mintákat és technológiai dokumentációkat;
  • különféle termékeket tervez, alkatrész mintákat szerkeszt, anyagokat, kellékeket választ, beszerez;
  • kiszabja, jelöli és előkészíti az alkatrészeket;
  • összeállítja, béleli, összeerősíti, kikészíti, tisztítja az elkészített termékeket;
  • különböző, egyedi termékeket a meghatározott technológia szerint elkészíti, igény alapján alakítja, javítja;
  • ellenőrzi az elkészített termékek minőségét;
  • különböző, a választott szakmairánynak megfelelő (bőrdíszmű-, cipő- és ortopédiai cipő) termékeket készít, átalakít, javít;
  • működteti, szakszerűen alkalmazza a munkavégzéshez szükséges gépeket, berendezéseket, szerszámokat;
  • figyelembe veszi a hulladék-hasznosítással, a környezetvédelemmel, a munka- és balesetvédelemmel kapcsolatos feladatokat;
  • az elkészített különböző termékeket címkézi, csomagolja;
  • együttműködik a könnyűipar különböző területeinek képviselőivel, szakembereivel.
Pótfelvéteeli jelentkezés Divat-, jelmez- és díszlettervező

 

ÁLTALÁNOS ADATOK


Szakma neve

Divat-, jelmez- és díszlettervező


Ágazat neve

Kreatív


Szakmajegyzék száma

502121602


Képzés időtartama

5 év


Választható szakmairányok:

  • Divattervező
  • Jelmez- és díszlettervező


Okleveles technikusképzés

Nem

Divat-, jelmez- és díszlettervező

Kreatív ágazat – képző- és iparművészeti terület képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul, amely a divat- és stílustervező, jelmeztervező asszisztens vagy díszlettervező asszisztens munkakörökhöz kapcsolódhat. Választható szakmairányok: Divattervező szakmairány, Jelmez- és díszlettervező szakmairány.

A divat-, jelmez- és díszlettervező technikus vizuális műveltséggel, fejlett forma- és színérzékkel, rajzi-, festészeti-, művészeti- és öltözködési-, valamint bútortörténeti ismeretekkel rendelkezik. Olyan technikus, aki öltözék, színházi vagy filmes jelmezkivitelezési tudással is rendelkezik, valamint ért a díszletkivitelezés minden fázisához.

Ajánlott minden fiatal számára, akit érdekel a divat, az öltözködés és rendelkezik az ehhez szükséges alkotó fantáziával. Szereti a színház, a drámairodalom, a film és a színészek világát, valamint szeret emberekkel együttműködve alkotó munkát végezni.

KOMPETENCIAELVÁRÁS

Önállóság, kreativitás, sokoldalúság, precizitás, jó kézügyesség, ötletgazdagság.

A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ

  • öltözékeket, kiegészítőket tervez – szabad kézzel vagy számítógépes programmal –, kollekciót állít össze, ahhoz tartozó kivitelezési folyamatokat ismer, felügyel és dokumentál;
  • a díszlettervek pontos ismeretében irányítja a kivitelezés munkálatait, besegít a műhelyekben végzett munkafolyamatokba;
  • forrásanyagot, információt gyűjt, koncepciót alakít ki;
  • elképzeléseit vizuálisan – vázlat, divatrajz, jelmez- vagy díszletterv formájában szabadkézzel, plasztikus formában, illetve számítógépes programmal prezentálja;
  • a tervek alapján, a díszlettervező útmutatásával műszaki rajzokat és maketteket készít;
  • anyag- és szabászati ismeretekkel rendelkezik;
  • öltözékek, kollekciók bemutatásában vesz részt (divatfotó, divatfilm);
  • színpadi próbákon vagy filmforgatáson jegyzeteket készít a szükséges változtatásokról, alkalmazkodik a rendező, színészek elvárásaihoz;
  • színházi és filmes munkája során együttműködik a közvetlen munkatársakkal, kamatoztatja magas szintű szakmai tudását.
Pótfelvételi jelentkezés Divatszabó

 

ÁLTALÁNOS ADATOK


Szakma neve

Divatszabó


Ágazat neve

Kreatív


Szakmajegyzék száma

407231603


Képzés időtartama

3 év


Választható szakmairányok:

  • Férfiszabó
  • Női szabó


Okleveles technikusképzés

Nem

Divatszabó

Kreatív ágazat képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. Választható szakmairányok: Női szabó szakmairány, Férfi szabó szakmairány. A divatszabó a szín és forma divatirányzatoknak megfelelő egyedi vagy konfekcionált öltözéket állít elő. Egyedi terméknél a megrendeléstől az értékesítésig a gyártás teljes folyamatát alkalmazza. Az iparban a konfekcionált termékek széles skáláját készíti.

Ajánlott minden fiatal számára, akit érdekel a divat, az új öltözködési trendek kihívásai, szereti a textíliákat és azokkal szívesen dolgozik.

KOMPETENCIAELVÁRÁS

Jó kézügyesség, esztétikai érzék, színlátás, szemmérték, kreativitás, digitalizáció iránti érdeklődés.

A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ

  • ismeri a gyártási folyamatot a megrendeléstől az értékesítésig;
  • ismeri a női és a férfi ruházati termékek technológiai és műszaki előírásait és alkalmazza előállításuk technológiai fogásait;
  • értelmezi és alkalmazza a műveleti utasításokat;
  • ismeri a gyártási műveletekhez szükséges gépeket, és alkalmazza azokat;
  • ellenőrzi a gép beállításokat minőségi, technológiai és munkavédelmi szempontokból, a minőségi előírásokat az alapanyagoknál és kellékeknél is, az elkészített terméket és a saját munkáját minőségi, méret, kivitelezési szempontokból;
  • alkalmazza a digitális technológiákat;
  • együttműködik a gyártási folyamatban tevékenykedő emberekkel.

 

ÁLTALÁNOS ADATOK


Szakma neve

Fotográfus


Ágazat neve

Kreatív


Szakmajegyzék száma

502131608


Képzés időtartama

5 év


Választható szakmairányok:

  • Kreatív fotográfus
  • Művészeti fotográfus


Okleveles technikusképzés

Nem

Fotográfus

Kreatív ágazat képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul.

Választható szakmairányok: Művészeti fotográfus szakmairány, Kreatív fotográfus szakmairány.

A fotográfus kreativitásra épülő, széles körben használható, változatos szakma. Magában foglalja a fényképezés, a labormunka, a számítástechnika és a videófelvétel készítés területét. Széles körű alapismertekkel rendelkezik, amelynek révén nem csak a szolgáltatás valamennyi területén, hanem a művészi pályán is sikeres lesz. Széles körű műszaki és technikai, esztétikai és művészeti ismeretekkel rendelkezik.

A kreatív fotográfus, megrendelői kör vagy egyéni, kreatív meglátásai alapján készít fotó alapú látvány anyagokat. A művészeti fotográfus esztétikai és művészeti ismeretekkel rendelkezik, aki a médián és egyéb csatornákon keresztül a társadalom tájékoztatásán kívül, annak vizuális gondolkodását, esztétikai értékítéletét is befolyásolja, formálja, fejleszti.

Ajánlott minden, változatosságot kereső fiatal számára, aki kreatív ötletekkel szeretne alkotni.

KOMPETENCIAELVÁRÁS

Kreativitás, ötletgazdagság, önállóság, jó szervezőkészség, kapcsolatteremtő képesség, precizitás, térlátás.

A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ

  • biztosítja a fényképezéshez szükséges eszközöket (gépvázak, objektívek, kiegészítők);
  • kreatív sorozatokat, valamint személy-, tárgy-, termék- és reklám felvételeket készít műteremben és külső helyszíneken;
  • üzleti, kiadói, divat, ingatlan, turisztikai, légi felvételeket készít;
  • portfóliót fényképez egyedi rendelésre; eseményeket rögzít, rendezvényeket dokumentál;
  • hagyományos filmre készített felvételeket dolgoz ki;
  • fotóalbumot, fotókönyvet készít;
  • digitális adathordozón lévő képeket retusál, nyomtat; nyomdai előkészítést végez;
  • marketing céllal használja az online felületeket, közösségi médiát.

 

ÁLTALÁNOS ADATOK


Szakma neve

Grafikus


Ágazat neve

Kreatív


Szakmajegyzék száma

502131609


Képzés időtartama

5 év


Választható szakmairányok:

  • Nem válaszható


Okleveles technikusképzés

Nem

Grafikus

Kreatív ágazat – képző- és iparművészet terület képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul.

A grafikus tervezőstúdiókban, reklámügynökségeknél, könyv- és lapkiadóknál vagy saját vállalkozásban végzi szakmai tevékenységét. Munkája során vezetőtervező mellett a grafikai tervezési folyamatban különböző szakmairányú tevékenységeket és kisebb önálló tervezési munkát végez. A grafikus olyan vizuális és rajzi kultúrával rendelkező kreatív szakember, aki a grafika különböző szakterületein önálló véleményalkotásra, esztétikai és szakmai feladatok igényes megoldására alkalmas.

Ajánlott minden fiatal számára, aki szereti a kreatív alkotómunkát, ugyanakkor aktívan részt szeretne venni napjaink környezetkultúrájának alakításában, alkotó emberként kíván együtt dolgozni az üzleti világ és a vállalkozói szféra szereplőivel. Ez a szakma a kreatív ipar sok más területével is kapcsolatban áll. Az internet, a mozgóképgyártás, a nyomdaipar és a média területei mind lehetőséget nyújtanak az ismeretek bővítésére. Tudása alapján alkalmas tanulmányai folytatására a különböző rokon szakterületeken, valamint lehetősége nyílik továbbtanulásra a művészeti egyetemeken.

KOMPETENCIAELVÁRÁS

Kreativitás, kézügyesség, önállóság, precizitás, jó kommunikációs készség, együttműködési készség, szervezési készség, csapatmunka.

A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ

  • jellemzően önálló vállalkozási formában vagy társas vállalkozásokban vállal munkát;
  • fontos személyes tulajdonsága az együttműködési készség, a tervező és kivitelező munkától függően sokféle megrendelővel és a társ szakma képviselőivel dolgozik együtt;
  • tevékenységéből fakadóan aktív alakítója közvetlen és tágabb vizuális környezetének;
  • tervező munkájában össze tudja hangolni az esztétikai igényeket a megrendelő üzleti céljaival.

 

ÁLTALÁNOS ADATOK


Szakma neve

Könnyűipari technikus


Ágazat neve

Kreatív


Szakmajegyzék száma

507231605


Képzés időtartama

5 év


Választható szakmairányok:

  • Bőrfeldolgozó-ipar
  • Cipőkészítő
  • Ortopédiai cipész
  • Ruhaipar
  • Textílipar


Okleveles technikusképzés

Nem

Könnyűipari technikus

Kreatív ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul.

Választható szakmairányok: Bőrfeldolgozó-ipar szakmairány, Cipőkészítő szakmairány, Ortopédiai cipész szakmairány, Ruhaipar szakmairány, Textilipar szakmairány.

A könnyűipari technikus felügyeli a szakképzettsége szerinti (bőr-, cipő, ortopédiai lábbelik, textil, ruhaipari) termékek teljes gyártási, elkészítési folyamatát. A végzett szakemberek műszaki- technológiai utasításokat, gyártási dokumentációkat készítenek, fejlesztői feladatokat látnak el. A könnyűipari technikusok a mindenkori divat- és a technológiák ismeretében termékeket terveznek, alapmintákat, szabásmintákat, mintadarabokat állítanak elő.

Ajánlott minden fiatal számára, akit érdekel az öltözékek, az öltözék-kiegészítők funkciói, szín- és formavilága, divatja, a könnyűipari szakterület műszaki-, technológiai-, gyártási folyamatának ismerete és a szakmai fejlődés lehetősége.

KOMPETENCIAELVÁRÁS

Kreativitás, divat-, műszaki-, technológiai-, informatikai-, szakmai idegen nyelvi ismeretek, pontosság, önállóság, irányítási-, szervezési készség, csapatmunka.

A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ

  • ismeri a divathoz kapcsolódó információk, az anyagok, a kellékek, a segédanyagok, a szerszámok és a gépek beszerzésének különböző forrásait;
  • megtervezi a különböző termékeket, elkészíti a szabáshoz szükséges mintákat, szabásterveket;
  • kiválasztja a megfelelő anyagokat, szerszámokat, gépeket és berendezéseket;
  • termékeket tervez, műszaki, technológiai dokumentációkat, anyagkalkulációkat készít;
  • ellenőrzi a gyártási folyamat feltételeit;
  • ellenőrzi a szükséges anyagokat, kellékeket, szerszámokat, eszközöket, és mintákat;
  • felügyeli a gyártási folyamatokat;
  • minőségellenőrzési feladatokat végez;
  • megoldja a technológiai, minőségi problémákat;
  • biztosítja a gyártáshoz szükséges gépek, berendezések, szerszámok működését;
  • tájékozott a választott szakmairányok divatjának változásairól, és a technikai, technológiai újdonságoktól;
  • technológiai-, műszaki fejlesztési feladatokat végez;
  • figyelembe veszi a hulladék-hasznosítással, a környezetvédelemmel, a munka- és balesetvédelemmel kapcsolatos feladatokat;
  • együttműködik az üzem, a szakterület szakembereivel, képviselőivel.